19.fejezet

John hosszú ideig vizsgálgatta a sebet, majd szigorú tekintete találkozott az enyémmel.
- Nem értem Amy, hogy miért nem szóltál!
Nem igazán tudtam mit mondani.... nem is lett volna értelme. Hisz ez az egész Brendy miatt volt, miatta történik minden, de senki nem veszi észre!
- Sajnálom! De nem akartam senkit megijeszteni és amúgy sem vészes... megtudom csinálni a bemutatót!-próbálkoztam.
John nemet intett, majd megfordult és ott hagyott. Will bocsánatkérően nézett rám, majd apja nyomába eredt. Chris felé fordultam, aki nagyon dühösnek látszott. Brendy egy mosolyt visszafojtva bökte oldalba a fiút, majd mindketten elmentek. Egyedül maradtam...
Olyan ostoba vagyok! Brendy pont ezt akarta elérni... hogy mindenki magamra hagyjon. Én pedig az ő malmára hajtottam a vizet. Most pedig senkim sincs...
Forró könnyek áztatták az arcom. Zokogva öleltem át Colorado nyakát és a ló illatával nyugtatgattam magam. De aztán valaki mellém állt, én pedig pirosra sírt szemekkel fel néztem.
- Ne sírj Amy!- ölelt magához Lilly. Annyira örültem, hogy kedves barátnőm mellettem állt. Bár tisztába voltam azzal, hogy még elég szidást fogok kapni tőle.
- Lilly! Ne haragudj rám!- zokogtam.
- Sose tudnék haragudni rád!- nevetett fel Lilly, mire én is elmosolyodtam.
Egy jó ideig beszélgettünk, de aztán Lillynek mennie kellett felkészülni, így ismét egyedül maradtam. Colorado nyakát simogattam, vagy elgondolkozva néztem magam elé.
- Készítsd a lovad Amy! Öt perc és te jössz!- futott oda hozzám Peter egy óriási mosollyal az arcán.
Nem igazán hittem a fülemnek. Ez azt jelenti, hogy még is bemutatózhatok?
Gyorsan összeszedtem a futószárat, az ostort és valamennyire magamat is. A vásár mellett elkezdtem bemelegíteni futószáron a lovat, míg Peter vissza nem ért.
- A nyakamat tettem fel ezért a kis magán produkcióért... szóval mutass valamit kislány!-veregette meg a vállam Peter.
- John nem tud róla?- kérdeztem bizonytalanul.
- Nem... de Will igen és Lilly is, szóval kápráztass el minket! Apámnak lesz egypár keresetlen szava ezek után, de akkor is bizonyítsd be, hogy megtudod csinálni!- magyarázta.
- Nem biztos... Lehet, hogy nem vagyok még kész...- néztem a fiúra kétségbe esve.
- Kész vagy! Ne parázz, csak figyelj a lóra és jön majd az égi segítség!- nevetett, majd gyors léptekkel elindultunk a lovat magunk után vezetve.
A pálya kapujában elengedték Coloradot, mire a pej herélt begaloppozott.
- Sok szerencsét!- mondta Peter, majd ott hagyott. Na szép... 
Beléptem a pályára, mire rengeteg szempár szegeződött rám. Köztük Johné, anyué és Chrisé is.

Megálltam a pálya közepén és szembe fordultam Coloradoval, aki megállás nélkül rótta a köröket. A ló hegyezte fülét, majd elém vágtatott.
- Ahogy megtanultuk!- súgtam az állatnak.
Felvettem az ostort, mire összerándultam a fájdalomtól. Hirtelen egy kéz kivette az ostort a kezemből és szorosan mögém állt. Hátrapillantottam és Christ találtam magam mögött. Egyik kezével átölelt, a másikkal pedig helyettem fogta az ostort. Így dolgoztunk mindvégig én adtam a hangjeleket, Chris pedig az ostort irányította. A ló tökéletesen megcsinált minden feladatott. A közönség vastapssal zárta a produkciót én pedig megfordultam Chris ölelésében és szorosan hozzá bújtam.
- Annyira sajnálom! Kérlek ne haragudj rám! Szeretlek!- hadartam el.
- Nem haragszom!- mondta lágyan, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Megfogtuk a lovat, majd levezettük a pályáról. John egyáltalán nem neheztelt, sőt megdicsért, de azért, megkérte a fiúkat, hogy ne legyen több ilyen akció. Amint megpillantottam Lillyt és Petert, aki kézen fogva álltak egymás mellett, egyből odafutottam hozzájuk és megölelgettem mindkét barátomat.
- Köszönöm!- hálálkodtam.
- Nincs mit!- vigyorgott rám Lilly.
- De ezt... még is hogyan hoztátok össze?-ziháltam lelkesen.
- Ez a kis boszorkány bármire képes!- nevette el magát Peter, majd szájon csókolta a barátnőmet. Nem is tudtam minek örüljek jobban... hogy bemutatózhattam, hogy Chris megbocsátott, vagy hogy a barátaim végre egymásra találtak.
Este, miután visszavittük a lovakat, anyu elrángatott az orvoshoz. A doki további borogatást javasolt, miután végzet a fáslizással.
- Amy, a következő egy hétben pihentesd a kezed! Ez azt jelenti, hogy addig ne ülj lóra! Az után pedig, ha minden rendben van, folytathatod a sportolást!- magyarázta az orvos.
- Köszönöm!- álltam fel, majd felkaptam a kabátom és az iratokat- Kellemes ünnepeket!
- Neked is!- mosolygott rám az orvos.
Anyuval ez után vissza mentünk a koleszba és bepakoltuk a bőröndöket, majd megálltunk még a lovardánál is, ahol már vártak ránk.
Anyu és John beszélgetni kezdtek, míg én elbúcsúztam lovas társaimtól. Bianca, Dolly, Melissa sorban öleltek meg, majd átengedtek Chrisnek.
- Hogy fogom kibírni nélküled, ezt a két hetet?- nézett rám szomorúan.
- Majd kitalálunk valamit!- mosolyogtam, majd még egyszer megöleltem, mielőtt elindultam volna a kocsi felé, hogy szeretett lovardámat és városomat itt hagyjam...