20. fejezet

Rengeteg pihenés, evés és lustálkodás jellemezte az első pár napomat, amit otthon töltöttem el. Anyu többnyire a konyhában serénykedett vagy a házat takarította, hogy minden tökéletesen legyen karácsonyra. Apunak rengeteget kellett dolgoznia, alig volt itthon, de ha haza keveredett, akkor is csak fáradtan a tévét nézte, vagy velem piszkálódott.


- Beszéltem Herryvel reggel, azt üzeni, amint tudtok menjetek és látogassatok ki a lovardába!- magyarázta anyu, miközben a mézeskalács házikót díszítette. Szemébe logó sötét tincseit a füle mögé tűrte és erősen koncentrálva illesztette a házikóra a tetejét.
- Jó lenne, de én nem lovagolhatok még egy hétig!- fintorogtam.
- Tudom kicsim, de akkor is menj ki és üdvözöld Herryt! Na meg ott van az a szürke kanca is, tudtommal kedveled... és ha szeretnéd én magam is kimegyek veled délután!
Pár másodpercig elgondolkozva meredtem anyura. Rendes esetben, ha bármi baj ér lovak miatt, mindent megtesz, hogy hetekig egy ló közelébe se jussak, most meg szinte ő küld el... ez furcsa. Bólintottam egyet, majd vissza tértem a szobámba, hogy folytassam a napi semmit tevést.
Ebéd után felöltöztem és elindultunk anyuval ki a lovardához. Óriási pelyhekben esett a hó és vastag takaróként fedte a tájat. Kedvem támadt egy hosszú tereplovagláshoz Coloradoval, de sajnos pillanatnyilag ez sehogy sem volt megvalósítható, így maradt az eredeti terv, csak nézem a hóesést és más lovait.
Ahogy végre oda értünk, kis izgalom lett úrrá rajtam... ismét láthatom Daisyt. A csoda szép szürke kanca  már az első pillanattól kezdve megbabonázott kecsességével és temperamentumával. Álom ló... ez a legjobb szó rá.
Amint beléptünk az istállóba, Herry fülig érő mosolyával találtuk magunk szembe. Vörös, göndör haja szemébe lógott és smaragdzöld szemei boldogan csillogtak a viszontlátás örömére. A maga módján szívdöglesztő férfi volt, pár régi osztálytársam csak azért kezdett bele a lovagolásba, hogy Herry tanítványai lehessenek és a férfit bámulhassák naphosszat. Persze nem értem mit képzeltek, hisz a negyvenes évei elején járó férfi, sosem állna le pár tizenéves csitrivel...
- Üdvözlöm a hölgyeket!- vigyorgott megállás nélkül.
- Jöttünk megnézni azt a csoda kancát!- magyarázta anyu mosolyogva.
- Na ne... ilyen két szép hölgy csak megnézni kívánja a lovaimat? Szó sem lehet róla! Ha valamelyikőjük fel nem ül az egyikre, akkor ne is kerüljenek a szemem elé!- viccelődött Herry.
- Sajnos én nem lovagolhatok!- mondtam szomorúan.
- Akkor be kell érnünk az anyukával!- mosolygott anyura.
- Anyával?- kérdeztem hitetlenkedve- de hisz anya fél a lovaktól!
- Már nem Amy! Egy ideje tudod, elkezdtem én is lovagolni... és egészen megkedveltem a lovakat!- magyarázta anyu, miközben úgy bámultam rá, mint egy ufóra. Olyan röhejesen jött ki a dolog... anya volt az, aki mindig is betegesen félt és féltett a lovaktól és most ő az aki lelkesedik a lovaglásért. Furcsa..
Míg anyu elment Herryvel, addig én megkerestem a szürke arabot, hogy üdvözölhessem.
Daisy a bokszában állt és épp egy almát rágcsált. Nagyon szép volt.
Bementem mellé és végigsimítottam puha, hófehér nyakát. Eleinte elhátrált tőlem és lesunyt fülekkel méregetett a sarokból, de aztán mégis csak megengedte, hogy újra és újra megsimogassam.
Teljesen Colorado ellentéte volt Daisy. Colorado maga volt a szelídség, a nyugalom, a szeretett, míg Daisy bizalmatlan volt és temperamentumos.
A fájós kezemet kímélve, elkezdtem lekefélni a lovat és a sörényét kifésülni. Míg itt lovagoltam, addig délutánokat töltöttem azzal, hogy minden lovat szépen kicsinosítsak. Hensotonban szinte semmi időm nem volt sörényt fonogatni vagy ilyesmi.
- Szép vagy kislány!- paskoltam meg, miután letisztogattam.
- Szia Amy!- üdvözölt Lilly, amint belépett mellém a bokszba. Barna haja egy laza fonatban kígyózott le a bal vállán, amit olvadó hópelyhek díszítettek. Arca kivöröslött a hidegtől.
- Lilly, nem is tudtam, hogy ki jössz ma!- mosolyogtam barátnőmre, aki mellém állt lovat simogatni.
- Hát én sem tudtam... de anyud felhívott, hogy jöjjek ki, ne érezd magad egyedül- magyarázta.
Elgondolkozva bólintottam egyet. Ha nem akarta, hogy egyedül legyek, akkor miért ment el Herryvel lovagolgatni?!
- Nem gondoltam volna, hogy anyud ennyire jóban van Herryvel...- mondta Lilly, miközben a zsebéből elővarázsolt répadarabkát Daisynek felkínálta.
- Gimiben osztálytársak voltak, de anyu sosem beszélt arról, hogy milyen volt a viszonyuk, mindenesetre azóta lehetnek ilyen jóban, mióta Hensotonban lovagolunk, mert az előtt alig beszéltek egymással- magyaráztam. Anya sosem díjazta azt, hogy lovagolok, így a lovasoktatómért sem volt túlságosan oda, de erősen megváltozott valami az utóbbi pár hónapban.
- Értem- mondta barátnőm, miközben áttapogatta Daisy lábait- Tudtad, hogy Daisyt futtatni akarták, de lesántult a futam előtt és a gazdája bosszúból eladta? És utána egy szörnyű helyre került, ahol ütötték és éheztették.... onnan mentette ki Herry!
- Milyen ember az, aki bosszúból rossz helyre adja a lovát, csak mert lesántult?!- bosszankodtam.
- Egy sejk volt a gazdája, aki óriási pénz fektetett abba a futamba... és náluk már csak úgy megy, ha valami nem működik, azt ki kell dobni, szóval Daisyre ilyen sors jutott!
Még mindig elszörnyedve gondoltam bele, hogy ki lehet ilyen szörnyű ember... De Daisy szerencséjére Herry rá talált és már jó dolga van.
Nevetgélve közeledett Herry és anyu a folyóson. Szorosan egymás mellett haladtak és úgy nevetgéltek, beszéltek mint két szerelmes tizenéves.
Hirtelen megálltak és feszülté vállt köztük a hangulat. Halkan beszéltek, így alig hallatszott valami, de ha észre vettek volna, talán ennyit sem halottunk volna.
- Mikor mondod el Amynek?- kérdezte Herry.
- Az ünnepek után... nem szeretnék családi cirkuszt karácsonykor, amúgy is, holnap este már szenteste, aztán már csak pár nap...!- mondta anya.
Nem tudtam türtőztetni magam kiléptem hozzájuk, mire ők ijedten kapták a fejüket felém.
- Mit kell elmondanod?- néztem anyura jelentőség teljesen.
- Semmi fontos... majd pár nap múlva megbeszéljük!- mondta anya zavarodottan.
Szúrós tekintettel méregettem őket. Utálom, ha valamit elhallgatnak előlem... szörnyen fel lehet vele bosszantani, pláne ha velem kapcsolatos a dolog.
- Hát jó... az ünnepek után várlak!- fordult anyuhoz Herry és megölelte anyámat, majd felém fordult és puszival elbúcsúzott tőlem.
Lilly még maradt lovagolni, de mi anyuval haza indultunk. Egész este azon agyaltam, hogy mit szeretne anyu mondani... de nem jutottam semmire.
Később felhívtam Christ, aki valamilyen buliban volt, így kellett pár perc mire csendesebb zugot talált és hallottuk egymás hangját.
- Mit tervezel szilveszterre?- kérdezte vidáman.
- Semmit... Lillyvel vámpírnaplókat nézünk és tele esszük magunkat nasival.
- És... mi lenne, ha eljönnétek Hensotonba és a lovasokkal és velem töltenétek az estét?
Izgatottság lett úrrá rajtam, ha arra gondoltam, hogy Chrissel tölthetem az estét, de ott volt az a gond, amit szülőnek neveznek.
- Megbeszélem a szüleimmel!- mondtam bizonytalanul.
- Rendben! Na de most vissza megyek, mert páran kiütötték magukat és nem ártana rájuk figyelni!- magyarázta.
- Menj csak...- mormogtam halkan.
- Szeretlek kicsim!- mondta Chris és választ meg se várva letette.
Furcsa érzelmekkel hunytam álomra szemem. Mintha valami nagyon rossz közelegne...