20. fejezet

Rengeteg pihenés, evés és lustálkodás jellemezte az első pár napomat, amit otthon töltöttem el. Anyu többnyire a konyhában serénykedett vagy a házat takarította, hogy minden tökéletesen legyen karácsonyra. Apunak rengeteget kellett dolgoznia, alig volt itthon, de ha haza keveredett, akkor is csak fáradtan a tévét nézte, vagy velem piszkálódott.


- Beszéltem Herryvel reggel, azt üzeni, amint tudtok menjetek és látogassatok ki a lovardába!- magyarázta anyu, miközben a mézeskalács házikót díszítette. Szemébe logó sötét tincseit a füle mögé tűrte és erősen koncentrálva illesztette a házikóra a tetejét.
- Jó lenne, de én nem lovagolhatok még egy hétig!- fintorogtam.
- Tudom kicsim, de akkor is menj ki és üdvözöld Herryt! Na meg ott van az a szürke kanca is, tudtommal kedveled... és ha szeretnéd én magam is kimegyek veled délután!
Pár másodpercig elgondolkozva meredtem anyura. Rendes esetben, ha bármi baj ér lovak miatt, mindent megtesz, hogy hetekig egy ló közelébe se jussak, most meg szinte ő küld el... ez furcsa. Bólintottam egyet, majd vissza tértem a szobámba, hogy folytassam a napi semmit tevést.
Ebéd után felöltöztem és elindultunk anyuval ki a lovardához. Óriási pelyhekben esett a hó és vastag takaróként fedte a tájat. Kedvem támadt egy hosszú tereplovagláshoz Coloradoval, de sajnos pillanatnyilag ez sehogy sem volt megvalósítható, így maradt az eredeti terv, csak nézem a hóesést és más lovait.
Ahogy végre oda értünk, kis izgalom lett úrrá rajtam... ismét láthatom Daisyt. A csoda szép szürke kanca  már az első pillanattól kezdve megbabonázott kecsességével és temperamentumával. Álom ló... ez a legjobb szó rá.
Amint beléptünk az istállóba, Herry fülig érő mosolyával találtuk magunk szembe. Vörös, göndör haja szemébe lógott és smaragdzöld szemei boldogan csillogtak a viszontlátás örömére. A maga módján szívdöglesztő férfi volt, pár régi osztálytársam csak azért kezdett bele a lovagolásba, hogy Herry tanítványai lehessenek és a férfit bámulhassák naphosszat. Persze nem értem mit képzeltek, hisz a negyvenes évei elején járó férfi, sosem állna le pár tizenéves csitrivel...
- Üdvözlöm a hölgyeket!- vigyorgott megállás nélkül.
- Jöttünk megnézni azt a csoda kancát!- magyarázta anyu mosolyogva.
- Na ne... ilyen két szép hölgy csak megnézni kívánja a lovaimat? Szó sem lehet róla! Ha valamelyikőjük fel nem ül az egyikre, akkor ne is kerüljenek a szemem elé!- viccelődött Herry.
- Sajnos én nem lovagolhatok!- mondtam szomorúan.
- Akkor be kell érnünk az anyukával!- mosolygott anyura.
- Anyával?- kérdeztem hitetlenkedve- de hisz anya fél a lovaktól!
- Már nem Amy! Egy ideje tudod, elkezdtem én is lovagolni... és egészen megkedveltem a lovakat!- magyarázta anyu, miközben úgy bámultam rá, mint egy ufóra. Olyan röhejesen jött ki a dolog... anya volt az, aki mindig is betegesen félt és féltett a lovaktól és most ő az aki lelkesedik a lovaglásért. Furcsa..
Míg anyu elment Herryvel, addig én megkerestem a szürke arabot, hogy üdvözölhessem.
Daisy a bokszában állt és épp egy almát rágcsált. Nagyon szép volt.
Bementem mellé és végigsimítottam puha, hófehér nyakát. Eleinte elhátrált tőlem és lesunyt fülekkel méregetett a sarokból, de aztán mégis csak megengedte, hogy újra és újra megsimogassam.
Teljesen Colorado ellentéte volt Daisy. Colorado maga volt a szelídség, a nyugalom, a szeretett, míg Daisy bizalmatlan volt és temperamentumos.
A fájós kezemet kímélve, elkezdtem lekefélni a lovat és a sörényét kifésülni. Míg itt lovagoltam, addig délutánokat töltöttem azzal, hogy minden lovat szépen kicsinosítsak. Hensotonban szinte semmi időm nem volt sörényt fonogatni vagy ilyesmi.
- Szép vagy kislány!- paskoltam meg, miután letisztogattam.
- Szia Amy!- üdvözölt Lilly, amint belépett mellém a bokszba. Barna haja egy laza fonatban kígyózott le a bal vállán, amit olvadó hópelyhek díszítettek. Arca kivöröslött a hidegtől.
- Lilly, nem is tudtam, hogy ki jössz ma!- mosolyogtam barátnőmre, aki mellém állt lovat simogatni.
- Hát én sem tudtam... de anyud felhívott, hogy jöjjek ki, ne érezd magad egyedül- magyarázta.
Elgondolkozva bólintottam egyet. Ha nem akarta, hogy egyedül legyek, akkor miért ment el Herryvel lovagolgatni?!
- Nem gondoltam volna, hogy anyud ennyire jóban van Herryvel...- mondta Lilly, miközben a zsebéből elővarázsolt répadarabkát Daisynek felkínálta.
- Gimiben osztálytársak voltak, de anyu sosem beszélt arról, hogy milyen volt a viszonyuk, mindenesetre azóta lehetnek ilyen jóban, mióta Hensotonban lovagolunk, mert az előtt alig beszéltek egymással- magyaráztam. Anya sosem díjazta azt, hogy lovagolok, így a lovasoktatómért sem volt túlságosan oda, de erősen megváltozott valami az utóbbi pár hónapban.
- Értem- mondta barátnőm, miközben áttapogatta Daisy lábait- Tudtad, hogy Daisyt futtatni akarták, de lesántult a futam előtt és a gazdája bosszúból eladta? És utána egy szörnyű helyre került, ahol ütötték és éheztették.... onnan mentette ki Herry!
- Milyen ember az, aki bosszúból rossz helyre adja a lovát, csak mert lesántult?!- bosszankodtam.
- Egy sejk volt a gazdája, aki óriási pénz fektetett abba a futamba... és náluk már csak úgy megy, ha valami nem működik, azt ki kell dobni, szóval Daisyre ilyen sors jutott!
Még mindig elszörnyedve gondoltam bele, hogy ki lehet ilyen szörnyű ember... De Daisy szerencséjére Herry rá talált és már jó dolga van.
Nevetgélve közeledett Herry és anyu a folyóson. Szorosan egymás mellett haladtak és úgy nevetgéltek, beszéltek mint két szerelmes tizenéves.
Hirtelen megálltak és feszülté vállt köztük a hangulat. Halkan beszéltek, így alig hallatszott valami, de ha észre vettek volna, talán ennyit sem halottunk volna.
- Mikor mondod el Amynek?- kérdezte Herry.
- Az ünnepek után... nem szeretnék családi cirkuszt karácsonykor, amúgy is, holnap este már szenteste, aztán már csak pár nap...!- mondta anya.
Nem tudtam türtőztetni magam kiléptem hozzájuk, mire ők ijedten kapták a fejüket felém.
- Mit kell elmondanod?- néztem anyura jelentőség teljesen.
- Semmi fontos... majd pár nap múlva megbeszéljük!- mondta anya zavarodottan.
Szúrós tekintettel méregettem őket. Utálom, ha valamit elhallgatnak előlem... szörnyen fel lehet vele bosszantani, pláne ha velem kapcsolatos a dolog.
- Hát jó... az ünnepek után várlak!- fordult anyuhoz Herry és megölelte anyámat, majd felém fordult és puszival elbúcsúzott tőlem.
Lilly még maradt lovagolni, de mi anyuval haza indultunk. Egész este azon agyaltam, hogy mit szeretne anyu mondani... de nem jutottam semmire.
Később felhívtam Christ, aki valamilyen buliban volt, így kellett pár perc mire csendesebb zugot talált és hallottuk egymás hangját.
- Mit tervezel szilveszterre?- kérdezte vidáman.
- Semmit... Lillyvel vámpírnaplókat nézünk és tele esszük magunkat nasival.
- És... mi lenne, ha eljönnétek Hensotonba és a lovasokkal és velem töltenétek az estét?
Izgatottság lett úrrá rajtam, ha arra gondoltam, hogy Chrissel tölthetem az estét, de ott volt az a gond, amit szülőnek neveznek.
- Megbeszélem a szüleimmel!- mondtam bizonytalanul.
- Rendben! Na de most vissza megyek, mert páran kiütötték magukat és nem ártana rájuk figyelni!- magyarázta.
- Menj csak...- mormogtam halkan.
- Szeretlek kicsim!- mondta Chris és választ meg se várva letette.
Furcsa érzelmekkel hunytam álomra szemem. Mintha valami nagyon rossz közelegne...

19.fejezet

John hosszú ideig vizsgálgatta a sebet, majd szigorú tekintete találkozott az enyémmel.
- Nem értem Amy, hogy miért nem szóltál!
Nem igazán tudtam mit mondani.... nem is lett volna értelme. Hisz ez az egész Brendy miatt volt, miatta történik minden, de senki nem veszi észre!
- Sajnálom! De nem akartam senkit megijeszteni és amúgy sem vészes... megtudom csinálni a bemutatót!-próbálkoztam.
John nemet intett, majd megfordult és ott hagyott. Will bocsánatkérően nézett rám, majd apja nyomába eredt. Chris felé fordultam, aki nagyon dühösnek látszott. Brendy egy mosolyt visszafojtva bökte oldalba a fiút, majd mindketten elmentek. Egyedül maradtam...
Olyan ostoba vagyok! Brendy pont ezt akarta elérni... hogy mindenki magamra hagyjon. Én pedig az ő malmára hajtottam a vizet. Most pedig senkim sincs...
Forró könnyek áztatták az arcom. Zokogva öleltem át Colorado nyakát és a ló illatával nyugtatgattam magam. De aztán valaki mellém állt, én pedig pirosra sírt szemekkel fel néztem.
- Ne sírj Amy!- ölelt magához Lilly. Annyira örültem, hogy kedves barátnőm mellettem állt. Bár tisztába voltam azzal, hogy még elég szidást fogok kapni tőle.
- Lilly! Ne haragudj rám!- zokogtam.
- Sose tudnék haragudni rád!- nevetett fel Lilly, mire én is elmosolyodtam.
Egy jó ideig beszélgettünk, de aztán Lillynek mennie kellett felkészülni, így ismét egyedül maradtam. Colorado nyakát simogattam, vagy elgondolkozva néztem magam elé.
- Készítsd a lovad Amy! Öt perc és te jössz!- futott oda hozzám Peter egy óriási mosollyal az arcán.
Nem igazán hittem a fülemnek. Ez azt jelenti, hogy még is bemutatózhatok?
Gyorsan összeszedtem a futószárat, az ostort és valamennyire magamat is. A vásár mellett elkezdtem bemelegíteni futószáron a lovat, míg Peter vissza nem ért.
- A nyakamat tettem fel ezért a kis magán produkcióért... szóval mutass valamit kislány!-veregette meg a vállam Peter.
- John nem tud róla?- kérdeztem bizonytalanul.
- Nem... de Will igen és Lilly is, szóval kápráztass el minket! Apámnak lesz egypár keresetlen szava ezek után, de akkor is bizonyítsd be, hogy megtudod csinálni!- magyarázta.
- Nem biztos... Lehet, hogy nem vagyok még kész...- néztem a fiúra kétségbe esve.
- Kész vagy! Ne parázz, csak figyelj a lóra és jön majd az égi segítség!- nevetett, majd gyors léptekkel elindultunk a lovat magunk után vezetve.
A pálya kapujában elengedték Coloradot, mire a pej herélt begaloppozott.
- Sok szerencsét!- mondta Peter, majd ott hagyott. Na szép... 
Beléptem a pályára, mire rengeteg szempár szegeződött rám. Köztük Johné, anyué és Chrisé is.

Megálltam a pálya közepén és szembe fordultam Coloradoval, aki megállás nélkül rótta a köröket. A ló hegyezte fülét, majd elém vágtatott.
- Ahogy megtanultuk!- súgtam az állatnak.
Felvettem az ostort, mire összerándultam a fájdalomtól. Hirtelen egy kéz kivette az ostort a kezemből és szorosan mögém állt. Hátrapillantottam és Christ találtam magam mögött. Egyik kezével átölelt, a másikkal pedig helyettem fogta az ostort. Így dolgoztunk mindvégig én adtam a hangjeleket, Chris pedig az ostort irányította. A ló tökéletesen megcsinált minden feladatott. A közönség vastapssal zárta a produkciót én pedig megfordultam Chris ölelésében és szorosan hozzá bújtam.
- Annyira sajnálom! Kérlek ne haragudj rám! Szeretlek!- hadartam el.
- Nem haragszom!- mondta lágyan, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Megfogtuk a lovat, majd levezettük a pályáról. John egyáltalán nem neheztelt, sőt megdicsért, de azért, megkérte a fiúkat, hogy ne legyen több ilyen akció. Amint megpillantottam Lillyt és Petert, aki kézen fogva álltak egymás mellett, egyből odafutottam hozzájuk és megölelgettem mindkét barátomat.
- Köszönöm!- hálálkodtam.
- Nincs mit!- vigyorgott rám Lilly.
- De ezt... még is hogyan hoztátok össze?-ziháltam lelkesen.
- Ez a kis boszorkány bármire képes!- nevette el magát Peter, majd szájon csókolta a barátnőmet. Nem is tudtam minek örüljek jobban... hogy bemutatózhattam, hogy Chris megbocsátott, vagy hogy a barátaim végre egymásra találtak.
Este, miután visszavittük a lovakat, anyu elrángatott az orvoshoz. A doki további borogatást javasolt, miután végzet a fáslizással.
- Amy, a következő egy hétben pihentesd a kezed! Ez azt jelenti, hogy addig ne ülj lóra! Az után pedig, ha minden rendben van, folytathatod a sportolást!- magyarázta az orvos.
- Köszönöm!- álltam fel, majd felkaptam a kabátom és az iratokat- Kellemes ünnepeket!
- Neked is!- mosolygott rám az orvos.
Anyuval ez után vissza mentünk a koleszba és bepakoltuk a bőröndöket, majd megálltunk még a lovardánál is, ahol már vártak ránk.
Anyu és John beszélgetni kezdtek, míg én elbúcsúztam lovas társaimtól. Bianca, Dolly, Melissa sorban öleltek meg, majd átengedtek Chrisnek.
- Hogy fogom kibírni nélküled, ezt a két hetet?- nézett rám szomorúan.
- Majd kitalálunk valamit!- mosolyogtam, majd még egyszer megöleltem, mielőtt elindultam volna a kocsi felé, hogy szeretett lovardámat és városomat itt hagyjam...

18.fejezet

Sziasztok! Hoztam a frisset, remélem mindenkinek tetszeni fog...:) xoxo
 Fehér lovaglónadrág,ing és fekete csizma. Szorosan összefont haj... egészen úgy néztem ki, mint azok a nagy lovasok, akiket az újságból csodáltam... Melissa is bemutatózott, ami számára teljesen új volt, így az izgalomtól keveset aludt este és reggel kicsit szét volt esve. Felkutatta az egész szobát, hogy megtalálja a telefonját és szitkozódva próbálta ő is befonni a haját, kevés sikerrel. Mosolyogva leültettem az ágyra majd kezembe vettem a fésűt és szépen befontam a haját. Amint végeztem hálásan a szemembe nézet és megköszönte. Letettem a fésűt, mire sajgó fájdalom kúszott végig az egész karomon, ahol tegnap Colorado véletlen megsebesített.

- Nagyon szívesen!- mosolyogta rá, amiből egy grimasz lett a fájó karom miatt.

- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz!- kémlelgette az arcom Melissa.

- Persze, csak kicsit izgulok..- motyogtam, ami nem is volt füllentés, hisz tényleg izgultam, hogy mit fogok kezdeni magammal ilyen kézzel.

Bementem a fürdőbe és óvatosan felhúztam az ingem ujját. Kissé megköhentett a látvány... nagyon csúnya volt a kezem. Zöld és a lila minden árnyalata felfedezhető volt a karomon, ahol meg rúgott a ló. Egész este borogattam és felkeltem többször is, hogy újat tegyek fel a sebre, de úgy tűnik nem sokat használt egy este.

Elgondolkozva néztem bele a tükörbe. Most még is mit csináljak? Megfogtam a fogkefém és felemeltem, majd sziszegve a fájdalomtól, engedtem, hogy kiessen a kezemből. Így nem tudom majd megtartani az ostort... Jézusom, ez azt jelenti, hogy nem bemutatózhatók? Azt nem! nem adom meg Brendynek ezt az örömöt.... inkább esek össze a fájdalomtól, minthogy meghátráljak! Gyorsan a táskámhoz siettem, ami a mosdó melletti kis szekrényen pihent. Rövid kutakodás után megtaláltam a fehér dobozkát, amire nagy betűkel rá volt írva: FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ. Gyorsan kivettem két tablettát és egy pohár víz kíséretével lenyeltem. Ha ez nem segít rajtam, akkor semmi sem!

Egy óra múlva már a bokszok között álltam, ahogy mindeni és figyelmesen követtem John minden szavát.

- Keményen dolgoztunk az elmúlt pár hónapban, így megígérem, hogy egész ünnepek alatt és január elején csak laza edzések, izgalmas terepek és karácsonyi túrák lesznek!- jelentette ki John vigyorogva. Mosolyogva összenéztünk, majd tekintetünket ismét Johnra emeltük- Mindenki nagyon ügyes és büszkék vagyok rátok! most pedig tegyük fel a lovakat a lószállítóra és mutassuk meg ezeknek a városi embereknek, hogy mit tudunk!- csapta össze a kezét, mire mindenki elfoglalta a helyét a lova mellett és egyesével kivezetgettük a gyönyörű állatokat. Colorado párszor megtorpant és megpróbált vissza lépkedni, miközben vezettem fel a lószálíróra, de végül sikerült feltessékelni.

Beültünk az autókba, majd egészen Green Hitsig hajtottunk, az ottani kis karácsony vásárhoz.  A vásár mellet leparkoltunk és elrendeztük a lovakat. Még volt pár órán a kezdésig, így kaptunk egy kis időt nézelődni. Chris egyből mellettem termet és megfogta hideg kezével az enyémet, majd egy puszit nyomot az arcomra.

- Körbe nézünk szépségem?- kérdezte azzal az ellenállhatatlan féloldalas mosollyal az arcán.

- Talán nem bánja a barátom - vigyorogtam.

- Hm... szerencsés alak!- nevetett fel Chris.

- Szerintem is!

Chris megrázta a fejét nevetve, majd óda hajolt és megcsókolt. Annyira szeretem a közelségét, hogy az szinte már büntetendő volt... Egymásba karolva indultunk a vásár felé, ahol nevetgélve nézelődtünk, miközben játékosan egymást cukkoltuk. Hamarosan anyu is megérkeztek, mire boldogan megöleltük egymást.

- Annyira örülök kincsem! Nagyon hiányoztál!- szorított magához anyu.

- Te is nekem!- viszonoztam az ölelést.

- Apu hol van?- kérdeztem, mire anyu kissé elkomorult- Valami baj van? Ugye jól van?

- Persze kincsem, de édesapád nem tudott eljönni, mert...  fontos munkahelyi ügye akadt!- mondta anyu, nem túl meggyőzően. Nem is tettem nagy jelentőséget anyu furcsa viselkedésére, inkább elkezdtem csacsogni az iskoláról. Chris egy percig sem engedett el, ha még is, akkor anyu kezdet el ölelgetni vagy hasonló, mint a szeretet hiányosok, esküszöm...

Hamarosan vissza tértünk a lovaink mellé és elkezdtük őket felkészíteni. Szívesen fontam be Colorado farkát bármikor, kivéve most. Szörnyen fájt ismét a karom. Eddig tartott a fájdalomcsillapító hatása.

Will észrevette, hogy valami baj van, ezért oda jött és halkan faggatni kezdet.

- Mi a baj? Összevesztetek az öcsémmel megint?- kérdezte.

- Nincs semmi baj!- vágtam rá, miközben gumiztam a ló sörényét.

- Hát akkor?-meredt rám kérdő tekintettel.

Nemet intettem, majd hirtelen túlságosan is kapkodva felemeltem a kezem, mire egy hangos szisszenés hagyta el az ajkaim. Will egyből rájött és óvatosan megfogta a kezem és felhajtotta az ingem ujját. Fél percig összevont szemöldökkel nézte a csúnya sebet, majd felpillantott.

- Ez nagyon ronda Amy! Ezt sürgősen meg kell néznie egy orvosnak!- mondta keményen.

- Majd megnézi a bemutató után valaki!- makacskodtam, majd vissza húztam az ingujjat.

- Arról szó sem lehet! Szólok apámnak azonnal!- mondta, majd indult is.

- Will, várj!- kiáltottam utána kétségbe esetten, de ő nem fordult vissza, egyenesen John fel tartott.

A kezembe temettem az arcomat és gondolkodni kezdtem remegő gyomorral. Nem hagyom, hogy egy ilyen kis butaság miatt, ne tudjak ma bemutatózni! Ezt nem íróm Brendy öröm számlájára! Nem!!

És amint kinyitottam a szemem az a bizonyos nem  kívánatos személy állt előttem elégedett, gúnyos mosollyal. Brendy...

- Sok sikert szeretnék kíváni drágám!-gúnyolódott- Mert amilyen két bal kezes vagy, nem hinném, hogy sokra viszed ezen a pályán, főleg, mert ez az én pályám!

Szörnyen ideges voltam. Nem elég, hogy ki kell hagynom ezt az átkozott bemutatózást, még ez a hülye liba is itt teszi nekem magát.

- Tudod mit Brendy! Nagyon unlak már! Tégy egy szívességet és húzz innen!- mondtam dühösen. Sajnos Chris is meghallotta ezt és felvont szemöldökkel lépet oda mellém.

- Mi a baj Amy?-kérdezte Chris rosszallóan felém pillantva.

- Az, hogy a drága unokatestvéredből elegem van!- próbáltam kevésbé feldúltan kimondani.

- Amy, nem értem mi a bajod velem, de tényleg!-nézett ártatlanul Brendy... mintha ő lenne a sértet. Hihetetlen ez a nő.-Én csak sok szerencsét kívántam, erre egyből nekem estél...

- Na ne! Te mindent mondtál, csak nem szerencsét kívántál!- kértem ki magamnak, de ahogy Chrissre pillantottam, egyből tudtam, hogy elvesztettem ezt a mentett. Vagy talán az egész harcot? Chirs sose fog már mellettem kiállni?!

Hirtelen megjelent Will az apjával és nem tudtam semmit tenni már... John megfogta a kezem és felhajtotta az ingem ujját, mire mindenki a sérülésemet kezdte el vizsgálgatni. Én pedig tejes káosszal a fejemben vártam John ítéletét...

17. fejezet

Sziasztok! Hoztam a frisset.:)) Mostanában kevés időm volt írni és az "ihlet bácsi sem jött"(ahogy kedves barátnőm mondná) :D Szóval elnézést kérek ezért a pár hónap kihagyásért.:) Puszi: Bogiii
A hét lassú telése még elviselhetetlenebbnek tűnt úgy, hogy már az iskolában is ott volt Brendy volt. Át iratkozott, így már mindenhol ott volt...
A nyelv óráink együtt voltak, így élvezhettem, hogy ő mindent jobban tud. Chris ezt persze nem láthatta, hisz nem egy nyelvre járunk, így még lehetőségem sem volt bizonygatni az igazamat a lány iránt.
A hétvégi lovaglások kezdtek egyre rosszabbá válni és szinte szerencsétlennek éreztem magam Brendy mellett. Nem voltam már olyan lelkes, mikor arra gondoltam, hogy ismét az istállóban munkálkodok, vagy a pályán tanulok.
Próbáltam célozgatni Chrisnek, de ő nem vette a lapot, sőt azt hitte, hogy vele van bajom.
Tanácstalan voltam, hisz Brendy állandóan megjegyzésekkel illetett és betett nekem kisebb húzásokkal, amit nem tudtam bizonyítani, így nem futhattam Johnhoz pityeregve, mint egy jól lakott óvodás.
Már csak egy nap volt a bemutatóig és én egy külön számmal indultam a lovammal, mint minden lovas. Próbáltam minden időmet a gyakorlásra szentelni, hogy el ne rontsak valamit Brendy szeme láttára és ne kezdjen el örömittasan csámcsogni, hogy lesz mivel szívatnia.
Ma volt az utolsó tanítási nap, bár értünk csak holnap jönnek a szüleink, így nem kellett a többi diák mintájára pakolászni és búcsúzkodni.
Mi nyugodtan sétáltunk le ebéd után a lépcsőn és indultunk el a lovasiskola felé.
- Istenem, ez lesz az első bemutatózásom!- lelkesedet Melissa.
- Ügyes leszel! Zeuszal aranyosak vagytok! Csak figyelj, hogy a ló támaszkodjon...- magyarázta Lilly.
Én nem igazán figyeltem, elvoltam foglalva azzal, hogy minden, kis szökni próbáló tincset összefogjak és összeköthessem a hajam végre, miközben lázasan gondolkodtam, hogyan tudnám elmondani a többieknek a Brendy ügyet. Meg fognak értei? Vagy ostobaságnak tartják majd..?
- Figyelsz Amy?- kérdezte Melissa, mire én ijedten pillantottam rájuk. A két lány kérdően pillantott felém.
- Bocsánat, kissé elgondolkoztam!- küldtem feléjük egy bocsánatkérő mosolyt.
- Semmi baj...- vigyorgott rám Lilly-, egyébként azt mondtam, hogy Peter kérdezni akar tőlem valamit!
- Igen?! Na és nem tudod, hogy mi az?- mosolyogtam.
- Nem, de már kiváncsi vagyok. Ma este fogunk beszélni...
- Örülök!- mondtam őszintén.
- Na és veled meg Chrissel mi van? Mostanában kicsit... furcsa vagy!- mondta habozva Lilly.
Kissé elkomorultam, mire a barátaim egyből azt hitték, hogy tényleg van valami baj köztünk... pedig nincs! Vagy az problémának számít, ha észre sem veszi, hogy az unokatesója beszólogat? Mindegy...
- Nem. Nincs semmi... csak... nem számít!- erőltette feléjük egy mosolyt. Egy pillanatig azon voltam, hogy elmondjam a viselkedésem valódi okát, de aztán meggondoltam magam. Majd a verseny után...
Erre nem mondtak semmit. Csendben mentünk egészen a lovardáig. Az istálló előtt Bianca és Dolly állt, miközben valamiről beszélgettek. Amint odaértünk agyon ölelgetek a lányok, majd beszélgetni kezdtünk. Hirtelen nevetgélve megjelent Brendy és Chris. Chris elém állt és rám mosolygott. Halványan viszonoztam a mosolyt, de valahogy egyből elrontotta a kedvemet az, ahogy megpillantottam Bredyt fintorogni, ahogy végigmér minket Chrissel. Kissé dühösen sétáltam be az istállóba, a többieket otthagyva. Egyszerűen nem hittem el, hogy senki nem veszi észre, hogy milyen bunkó ez a lány!
- Amy!- futott utánam Chris. Stella boksza előtt megálltam és megfordultam.
Chris megállt előttem és gondterhelten rám meredt- Amy, mi volt ez az elrohanás?-kérdezte.
- Semmi!- vágtam rá.
- Mi a bajod? Már egy hete olyan távolságtartó vagy. Meggondoltad magad? Még sem szeretsz?- kérdezte szomorúan.
- Aj, dehogynem szeretlek!- léptem oda hozzá és átkaroltam a derekát.
- Akkor mi a baj?- nézet rám.
Pár másodpercig némán, lesütött tekintettel gondolkoztam. Nem akartam hazudni neki, hogy minden rendben van, de féltem, hogy nem fogja elfogadni, amit mondok... semmi kedvem elveszíteni Chrisst.
- Brendyvel van a baj!- mondtam ki végül, majd a szemébe néztem.
Chriss zavarodottan nézet rám.
- Nem értelek...
- Az a baj, hogy az unokatestvéred nagyon furcsa velem, állandóan olyan megjegyzéseket tesz, ami elég félreérthető és állandóan grimaszol, ha hozzám érsz, vagy már lassan, ha rám nézel! Sajnálom, de engem nagyon zavar!- magyaráztam.
- Amy, ez hülyeség! Brendy nem viselkedik "furcsán" veled! Szerintem csak beképzeled a dolgot! Kérlek ne légy ilyeneken fennakadva!- mondta.
És igen... mint ahogy éreztem, nem értet meg. Legalább megpróbálhatott volna mellém állni kicsit, de nem.
- Tudod mit, hagyjuk!- mondtam hideg hangon, majd otthagytam. Chriss ezzel nagyon leírta magát a szememben. Képzelődök? Na ne!
Befutottam Coloradohoz, ezzel kicsit megijesztve a lovam, mire felágaskodott és megcsapta a patájával a karom. Ijedten estem a földre. Pár másodperc kellett, hogy összetudjam szedni magam és felálljak. Colorado kíváncsian kémlelt a boksz sarkából. Nem akart bántani.... én voltam az ostoba.
Iszonyatosan fájt a kezem... felhúztam a vastag pulcsit a karomon, hogy megvizsgáljam, mennyire sérültem meg. Egy nagy vörös  folt volt a kezemen, ami rendesen kezdet bedagadni.
- Jól vagy?- futott oda hozzám Will.
- Te láttad..?-kérdeztem halkan.
- Pont Amadeust hoztam be a legelőről és láttam. Gyorsan bevezettem a bokszába, aztán jöttem is!- magyarázta.
- Sajnálom, dühös voltam és megijesztettem Coloradot...- mondtam könnyes szemekkel.
Will óvatosan magához húzta a karom és megvizsgálta a sérülést, majd kérdően nézet rám. A sírással küszködve vontam meg vállam, mire Will együtt érzően megölelt.
- Nem értem, mond mi az ami annyira kiválthatja másokból az ellenszenvet rajtam,a vagy bennem?-kérdeztem, miután végre összetudtam szedni magam.
Willel leültünk a szénába és beszélgetni kezdtünk.
- Ez butaság! Te nagyon aranyos, kedves és okos lány vagy! Ki tudna téged nem szeretni?- vigasztalt.
- Például Brendy!- mondtam. Képes voltam megkockáztatni, hogy még egy embernek elmondom az igazat, bízva abba, hogy ez esetben hisznek is nekem.
Will kissé elgondolkodva meredt maga elé.
- Tudod Brendy elég érdekes egy lány. Pár éve egyik nyarat itt töltötte és akkor lett annyira jóba Chrissel és mondhatni én akkor ismertem a valódi énét. Lovagolt nálunk egy srác, aki hihetetlenül tehetséges volt, épp úgy mint Brendy. Mondhatni a kedves unokatestvérem vetélytársat talált, ami neki egyenlő volt az ellenséggel, így mindent megtett, hogy a srác veszítsen a versenyen... És el is érte. Az a srác a legjobb barátom volt egykor és valahogyan egymás ellen fordított minket. Mikor ráeszméltem, hogy mi történt, a srác már elköltözött az egész családjával a városból. Számon kértem Brendytől a dolgot, de ő csak meghúzta a vállát és azt mondta, hogy "nyerni csak úgy lehet, hogy legyőzöd a másikat!"- magyarázta Will.
 - Ez azt jelenti, hogy...?
- Azt, hogy ne enged, hogy Brendy elválasszon szeretteidtől!- mondta ki végül.
Pár percig csendben ültünk és hallgattuk, ahogy Colorado rágja a szénát.
- Köszönöm!- súgtam Willnek, majd egy puszit nyomtam az arcára és otthagytam.
Az edzés viszonylag jól sikerült, bár szörnyen sajgót a karom. Brendy ölni tudott volna a szemeivel, mikor John megdicsért sokadszorra is.
- Nagyon ügyesek voltatok mindannyian! Holnap bemutató! Pihenjétek ki magatokat és reggel találkozunk!- köszönt el így tőlünk lovasoktatónk az edzés végén.
Mielőtt indultunk volna vissza a koleszba oda mentem Chrishez és némán megöleltem, amit ő mosolyogva viszonzott.
- Sajnálom!- motyogtam a nyakába.
- Szeretlek!- mondta nevetve, majd egy puszit nyomot a homlokomra.
Este nem igazán tudtam aludni. Vártam a holnapot, hogy bemutatózzak Coloradoval, hogy lássam anyuékat és, hogy Brendy arcába nevessek erősen azt sugallva, hogy ezek az én barátaim és Chris az én szerelmem!

16. fejezet

 Sziasztok! Hoztam a frisset, remélem tetszeni fog!! ;) XOXO
Teltek a napok és a hetek is. Az iskola és a lovaglás minden percemet lefoglalt. Elkezdtünk felkészülni a félévi vizsgákra, amik rohamosan közeledtek a decemberbe lépve.
Leesett az első hó is, ami gyönyörű fehér hótakaróként fedte a tájat. Mindig lenyűgözött a lágyan szállingózó hóesésben lovagolni... Sajnos erre nagyon ritkán volt esély, hisz csak vasárnaponként volt terep lovaglás.
Egyik péntek délután is, csúszkálva a síkos úton siettünk a lovardába.
Az istálló ajtajában Peter állt a sarkán hintázva. Látszott, hogy már egy ideje kint volt, hisz arca kipirosodott és szinte már remegett.
- Sziasztok!- mosolygott ránk, pontosabban főként Lillyre.
Már hónapok óta tart ez a semleges kapcsolat közöttük. Nem járnak, pedig tisztában vannak, hogy a másik mit érezz... nem értem őket!
Elkezdtek beszélgetni, én viszont bementem az istállóba, hogy üdvözöljem lovamat. Colorado egy hangos nyerítéssel köszöntött, majd mintha semmi sem történt volna ismét rágcsálni kezdte a szénát.
Bementem hozzá és megöleltem izmos nyakát, ami olyan volt mint egy radiátor és ebben a hidegben jó esett valami meleghez bújni...
Ott hagytam Coloradot, majd keresni kezdtem a többieket is.
Mindenki mintha csak el tűnt volna... se a lovaik mellet nem találtam, se máshol az istálló környékén.
John irodája is üres volt.
- Ezek hova tűnhettek?- kérdeztem magamtól.
Nem maradt más hely... Csak Chrissék háza, így arra vettem az irányt. Kopogtattam, mire Sarah nyitotta ki az ajtót kuncogva valamin.
- Oh, szia Amy! Azt hittük már nem is találsz ide!- mosolyodott el kedvesen, majd beljebb állt, hogy be tudjak menni. Le vettem a kabátom, majd kíváncsian léptem be a nappaliba, hol kisebb tömeg gyűlt össze egy idegen lány körül.
Hirtelen minden szem rám szegeződött John és Srah egymásba karolva álltak a kandalló mellet, amiből lágy meleg sugárzott, a tűznek hála.
- Ő ki?- kérdezte az idegen lány. Vöröses haja volt, ami laza kontyba volt felkötve. Szép lány volt, bár a hangjában ellenségességet lehetett érezni. Zöld, macska szerű szemei figyelmesen méregettek. Divatos ruhákat viselt és szépen ki volt sminkelve.
- Ő itt Amy!- lépet mellém Chris mosolyogva és átölelt, majd magához húzott.
- És te vele... jársz?- kérdezte a lány, olyan utálattal kiejtve az utolsó szót amennyire csak lehetett. De mintha ezt senki sem vette volna észre a barátaim közül, vigyorogva pillantottak ránk, vagy a csajra.
- Igen- mondta határozottan Chris, majd megcsókolt, mire mindenki halkan elnevette magát.
- Oh... oké. Én Brendy vagyok!- állt fel mézes mázos mosollyal az arcán- John unokahúga vagyok. Mostantól itt fogok lakni!
Egy pillanatra a döbbenettől leesett az állam. Hogy lehet, hogy egy ilyen lány John rokona, pláne, hogy mostantól itt fog lakni? Hisz, olyan fura velem... ne már, hogy nem látják a többiek... Vagy csak én mesélem be magamnak?
Össze szedtem magam, majd rámosolyogtam kedvesen, miközben próbáltam meg győzni magam, hogy csak képzelődöm...
- Brendy állami ifjúsági bajnok díjugratásban!- magyarázta Will, aki pár perce érkezett meg.
- Akkor már régóta lovagolhatsz!- mondta barátságosan.
- Nem éppen. öt éve kezdtem... nem kellett semmi más ehhez az eredményhez, csak tehetség. De hallom, hogy te is díj ugrattál, gratulálok a második helyhez!- mondta mosolyogva. De én egyértelműen vettem a rosszindulatú célzást.
- Jól vagy?- kérdezte Chris aggódva. Talán észre vette a zavarodott pislogásom.
- Öhm.. nem tudom!- mondtam neki. Már bele fájdult a fejem ebbe a sok furcsa válaszba.
- Ha rosszul vagy nyugodtan hagyd ki a mai edzést, ugye John?- jelentette ki Brendy, ami megint meglepett.
- Persze! Ha rosszul vagy, pihenj csak le!- küldött felém egy kedves mosolyt John.
- Nem... megleszek!- vágtam rá, majd Chrisre mosolyogtam.
Vissza mentünk az istállókba, ahol lovainkat előkészítettük az órára. Ráakasztottam a vezetőszárat Colorado kötőfékére, majd kivezettem a lovamat a boxból.
Colorado figyelmesen mérte végig a tájat míg a fedeles lovardáig nem értünk. Bele szagolt a levegőbe és egy hangosat fel is nyerített.
A fedelesben már mindenki ott volt még Brendy is egy fekete Angol heréltel. Feketében volt a lány is... tisztára mint egy ördög.
Oda álltam Chris mellé, aki rám mosolygott kedvese. Nem tudtam elhinni még mindig, hogy az unokatestvére ilyen rossz indulatú legyen... de miért csak én láthatom így?
John megkezdte az órát.  A mai feladat a tolatás és a sasszézás volt, amihez csupán egy pálcát használhattunk és a szemkontaktust lovunkkal.
Egy két ló kibujt a feladat alól és szabadon vágtázgatni kezdet fel alá, de egyhamar megbarátkoztak a feladattal és elvégezték ők is.
Brendy utolsóként csinálta a feladatott, hibátlanul, mint azt ahogy sajnos sejtett...
- Ügyesek volttok, még kissé ellenszegülnek a lovak, de jó úton haladunk!- magyarázta John- és mivel ilyen jól haladunk egy kisebb bemutatott fogunk tartani két hét múlva, a karácsonyi szünet első napján! A szomszédos városban, Green Hitsben mindig gyönyörű karácsonyi vásár van és ilyenkor lovas felvonulás és hasonlók szoktak lenni...
Izgatót mosolyra húztam a számat. Ez a hely tele van lehetőséggel... akármit tanulunk, azt mindig megmutathatjuk másoknak!
- Még meg kell tanulnotok pár feladatott, de szerintem menni fog!- gondolkozott hangosan John.
 Egészen késő estig kint voltunk és gyakoroltunk, vagy újat tanultunk. Egyre jobban ment mindenkinek...
10 óra körül indultunk vissza a kollégiumba. Alig vittek a lábaim, hisz nagyon fáradt voltam... nem is volt időm említeni a lányoknak Brendy furcsa viselkedését, ami nagyon bosszantott. Végül abban maradtam, hogy míg nem csinál, vagy mond valami teljesen egyértelmű dolgot, addig nem zavarom a többieket...

15.fejezet

Sziasztok! Itt a friss... :D XOXO Bogiii
Másnap elkezdődött az iskola, így az osztályok megteltek a tanulásra és a kevésbé tanulásra vágyó fiatalokkal. Kevés élvezettel ültem végig a matek órát és a fizikát, a többi nehézkesen, de el telet, de csak azért, mert Chris, vagy Lilly mellett foglaltam helyett.
Tesi óra az utolsó volt és elengedtek engem, Lilly, Christ és Melissat is, így mindannyian felmentünk a kollégiumba, hogy átöltözzünk. Bár Christ csak a portáig engedték, ezért siettünk.
Felvettem a barna lovaglónadrágom és hozzá egy egy kék pólót rá pedig egy fekete meleg pulcsit és lovasmellényt. Nehézkesen felhúztam a csizmámat is, majd indulhattuk is, hisz Melissa már előttem kész volt.
Lilly már lent várt Chrissel és türelmetlenül pillantott az órára.
Hamar oda értünk, majd mind szétváltunk és mindenki ment a maga lovához. Colorado izgatottan kezdett el nyeríteni, amint megpillantott, majd fel le toporgott a boxban.
Oda léptem hozzá és megvakartam a homlokát, majd lecsutakoltam. Mosolyogva tisztogattam lovam szőrét, miközben ő csak lustán rágcsálta a szalmát.
John kérésére csak kantárt tettük ma lovainkra, úgy vettük  ki a pályára.
Felsorakoztunk egymás mellett és figyelmesen vártuk lovasoktatónkat, ahogy bezárja a pályát és elénk szétállt.
- Rendben gyerekek, a mai órán szőrén lovagolunk Ez lehet nem tűnik újdonságnak, de a szabadídomitást mielőtt megkezdenénk teljesen meg kell ismernetek a lovaitokat. Éreznetek kell minden izmát, azt, hogy hogyan reagál Együtt kell vele mozognotok. Ez segít abban, hogy a testét feltérképezzétek és bármikor megtudjátok mondani hol érzékenyebb a lovatok- mondta komoly arckifejezéssel méregetve minket- Rendben most szálljatok fel a lovaitokra!
Felcsaptam a kantárt, majd a lovam mellé álltam, hogy valahogy felszálljak rá. Eddig mindig valaki segített felszállni, vagy farönkről ügyeskedtem fel magam...
Kényelmetlenül toporogtam a lovam mellett és a többieket néztem, hogy hogyan szállnak fel. Dolly és Bianca valahogy felküzdötte magát a lóra, Will könnyedén felszállt. Melissat felsegítette John. Lilly talált egy kisebb gödröt, amibe belevezette lovát, így könnyedén felpattant. Csak én álltam ott tehetetlenül ugrálva a lovam mellett. Chris mosolyogva oda sétált mellém és felsegített, amit egy nagy mosollyal megköszöntem.
Lassan mindenki végzet, így John neki állhatott az órának. Osztályba lovagoltunk. A könnyű ügetés kész rémálom volt, de el lehetett viselni azért...
Egy óra lovaglás után kissé remegő lábakkal szálltam le és vezettem vissza a lovam a boxba. Még egyszer áthúztam, majd mindannyian kiengedtük a lovakat a legelőre.
Fáradtan ültem be a hintaágyba, ahol Dolly, Bianca és Chris ült. Beültem szerelmem ölébe és fáradtan hajtottam a vállára a fejem, pedig még tanulni is kell ma...
- Tiszta aranyos a srác!- kaptam el egy mondatott Bianca élménybeszámolójából.
- Ki csoda?- néztem feléje kérdőn.
- Denliel!- mondta ki a nevet csillogó szemekkel.
- Én elvesztettem a fonalat a huszadiknál!- mosolygott rá Chris, mire bosszúból oldalba bökte Bianca.
- Én sem vagyok mindig képben, de erről a srácról egész régóta beszél már!- mondta elgondolkozva Dolly.
- Nah, talán ő az "Igazi"!- mondtam mosolyogva.
- Még szerencse, hogy te neked már nem kell keresnek, nem?- nézet felém Chris vigyorogva.
- Én ezt soha sem mondtam!- húztam az agyát, mire szorosan körém kulcsolta kezeit.
- Nem értettem jól... mit mondtál?- nevette fel, ahogy küszködtem a szabadulásomért.
- Semmi rosszat!- nevettem fel én is.
- Ne híd, hogy ennyivel megúszod!- mondta figyelmeztetően, majd elengedett
Kíváncsian mosolyogtam rá, ahogy pár méterrel odébb  vizsgálgattam az arcát. Valamit készül ellenem tenni, kérdés, hogy mit..
Sajnos nem maradhatunk tovább vissza kellett mennünk. Egészen estig tanultunk Melissaval. Vacsora után vissza jöttünk a szobánkba és sokáig beszélgettünk. Kezdtük egyre jobban megismerni egymást... Este boldogan hunytam álomra a szeme, hisz minden olyan jónak tűnt... a suli jól ment, a lovaglás is és Chrissel is megvoltunk. Remélem ez nem afféle vihar előtti csend akar lenni, mert az nem jelentene jót...

14. fejezet

Sziasztok! Pár hónap várakozás után, itt a friss! :) ha tetszett kommentáld! :)) 
Másnap álmosan szálltunk be a kocsiba Lillyel. Perceken belül, még el sem indultunk, már is elaludtam ismét a barátnőm vállán, ő viszont kitartóan próbált küzdeni az édesen csalogató álomtól.
Gyorsan eltelelt így a vissza út, csupán párszor ébredtem meg, mikor apu valami "vicceset" próbált mondani, vagy mikor anya szidta a forgalmat.
Amint Hensoton közelébe értünk, a szemem felpattant és izgatottan kezdtem a beszédbe. Nagyon vártam, hogy vissza érjünk a suliba és lássam a barátaim és vissza a lovardába a lovakhoz.
Először a kollégiumba mentünk. Már többen kezdtek vissza térni az komor iskola falai közé, nem túl nagy lelkesedéssel.
Engem sem a tanulás meghitt "öröme" lelkesített, hanem, hogy láthatóm végre a barátaim na meg Christ. Egészen megfeledkeztem róla az elmúlt pár napban...
Szinte futva rohantam fel a szobámig, hogy Jess karjaiba vetődhessem és hallgathassam tovább az imádott sztárjáról a fecsegését, ami néha idegesített, de végül is én is sokat beszéltem neki olyanról, amihez ő nem ért.
De mikor kinyílt előttem az ajtó nem Jessbe rohantam bele, hanem egy idegenbe, akit fel is borítottam.
Mindketten meghökkenve néztünk egymásra.
- Bocsáss meg!- segítettem fel.
- Semmi gond!- mondta elpirulva.
Gyönyörű lány volt. Alacsony. Barna hajú, itt-ott lilás melirrel. Óriási nagy barna kíváncsi szemekkel. Fehér bőrrel és gyönyörű mosollyal.
- Ő azt hiszem eltévesztetted a szobát...- mondtam. Hisz végül is ez Jess és az én szobám volt, ha csak nem Jess rokona a lány.
- Nem tévesztettem el. Ide kísért fel a kolégium vezetője, mert megüresedett ebben a szobában egy hely. AZ előző lány iskolát váltott, Jessica, vagy milyen neveztű... - magyarázta zavarban.
- Ó- csúszott ki a  számon. Szörnyen csalódott lettem, hisz Jess nem szolt, hogy váltani akar, vagy legalább utólag szólhatott volna, akkor nem hozom zavarba szegény lányt sem.
- Itt vannak a csomagjaid!- vigyorgott apám, ahogy behozta a bőröndjeim.
- Köszönöm!- mondtam, le nem véve a szemem a lányról, aki oda ment Jessi, azaz az ő ágyához és az éjjeli szekrényébe kezdett el kotorászni.
- Én megyek, anyád vár! A lovardában leszünk!- mondta, majd ott hagyott miket.
Ahogy becsukódott az ajtó a lány felpillantott, majd pirultan leszegezte a tekintetét a földre.
- Sajnálom, lehet kicsit gorombának tűnhettem... És Amy vagyok, a szobatársad... És te ki is vagy?- kérdeztem, amint leültem a saját ágyamra, vele szembe.
- Én Melissa vagyok- mosolygott- Te is lovagolsz?
- Aha. Van egy nagyszerű lovam, Colorado. Ide járok ebbe a lovardába... most volt egy hete a versenyem- magyaráztam.
- A te lovad Colorado?- ámult el Melissa.
- Igen, miért? talán ismered?- kérdeztem
- Hát... én is lovagolok és most lovardát is váltottam az iskolával együtt. És hát pár napja vagyok itt és ez idő alatt párszor Will jelenlétével le futoszárazhattam- mosolygott.
- Értem- mosolyogtam.
Sokan szerették a lovamat és minden álmuk volt, hogy az övék legyen. Nem egyszer kaptam nagyobb összegek felajánlását, csakhogy eladjam Coloradot.
Nem sokat beszéltünk ez után. Én átvette a lovas ruhám és már indultam is, hogy Lilly társaságában menjek szeretett lovinkhoz.
Amint a lovas iskolához értünk, egyből a lovainkhoz igyekeztünk, hogy ismét magunkhoz szorítsuk meleg nyakukat és répával kényeztessük őket.
Colorado boldogan köszöntött egy hangos nyerítéssel, mire én oda szaladtam hozzá és megvakargattam a homlokát, amit annyira szeret.
- Mindig csak a ló...- ölelt leghátulról Chris. Ijedtemben majdnem ugrottam egyet a fiú váratlan megjelenésén.
Megfordultam az ölelésében és egy csókkal üdvözöltem őt is.
Egyik oldalamon Lillyvel, másikon Chrisel, indultunk John irodájába, ahol már a szüleim és a lovas oktatom nevetgélve beszélgettek.
Pár perc alatt bent volt az egész csapat... Peter, Will, Bianca, Dolly, Lilly, Chri és Én. Plusz Melissa, az új szobatársam, aki feszengve állt John mellett
- Na gyerekek, a következő, amit tanulni fogunk az elkövetkező másfél hónapban, az az lesz, amit talán legnehezebb meg tanulnotok, mert ehhez lovaitokkal egy különleges kapcsolatot kell kialakítanotok, de ha megtanultátok sokkal könnyebb lesz lovagolnotok és megértenetek lovaitok viselkedését.
- Szabadidomitás?- csillant fel reménykedve Lilly szeme.
- Pontosan! A szülőkkel és az iskolákkal is meg van beszélve a dolog, hogy minden nap lesz lovas edzés... tesi óra és kimenő idő helyettesítése gyanánt.
Az edzés tervről és az elméleti anyagról kaptok egy másolatot, amit holnapra tanulmányozzátok át, mivel elkezdünk holnap tanulni!- magyarázta mosolyogva.
- Ma mit csinálunk?- kérdezte Peter.
- Ma kimentek terepre, majd leápoljátok a felszerelést és elzárjátok, mivel egy ideig nem lesz rá szükség! És...- fordult Melissa fele- segítetek Melissának, mivel ő meg új itt! Zeuszt lovagolja, ezért Peter és Amy segítsetek neki!
Peterrel bólogatni kezdtünk, majd mindenki indult a maga lovához.
felszerszámoztuk, majd kimentünk egy 2 órás terepre. Mire vissza értünk, anyuék már elmentek, így nem volt alkalmam elköszönni tőlük.
Este, mikor mindennel végeztünk, elbúcsúztam Christől. majd vissza indultunk.
A kolesz megtelt ismét zajongó diákokkal, akik közül sokakat láttam ismét viszont.
Melissával kezdtünk össze barátkozni este. Sokat megtudtam róla és nagyon kedveltem. Úgy éreztem egy szép barátságnak nézünk elibé és egy hosszú másfél hónapnak